Sebességtúllépés okozott balesetet Kiszomborban
Ámokfutó miatt sérült meg súlyosan egy kisfiú a határátkelőn
Egy nyolc éves kisfiú súlyosan megsérült, amikor egy ámokfutó autós több járműnek is nekihajtott szombatra virradó éjszaka a kiszombori határátkelőhelyen - jelenti a HavariaPress.
2010.08.21 10:20HavariaPressEgy román állampolgár férfi kora hajnalban egy osztrák rendszámú autójával érkezett a 43-as főút irányából a kiszombori határátkelőhelyre. Amikor azonban az átkelő előtti Y kanyarhoz ért, vélhetően jelentős sebességtúllépése miatt a kilépő oldal helyett a belépő oldal felé vette az irányt.
Ott felkapott az útpadkára, majd nekicsapódott egy parkoló autónak, ami az ütközés következtében megpördült. Ez utóbbi elsodort egy nyolc éves olasz állampolgárságú kisfiút, illetve az édesapját.
Az Audi azonban még itt sem állt meg, hanem néhány méterrel feljebb két másik parkoló autónak is nekiütközött, csak ezek állították meg végül.
A kisfiút a mentők súlyos sérülésekkel szállították a szegedi Traumatológiai Klinikára, míg édesapja könnyebb sérülésekkel a makói kórházba került.
Bár az elsődleges adatok szerint a román sofőr nem fogyasztott alkoholt, a Makói Rendőrkapitányság ettől függetlenül büntetőeljárást indított vele szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


