Több emberen elkövetett emberölés történhetett
Tragikus eset! Három holttestet találtak egy családi házban
Két férfi és egy nő holttestét találták meg csütörtök kora délután egy makói családi házban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
2008.03.06 19:13MTIVélhetően tragikus eset történt, a rendőrség több emberen elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást igazságügyi fegyver és orvos szakértők bevonásával - mondta a helyszínen Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szóvivő nem cáfolta az MTI értesüléseit, mely szerint az áldozatok között van egy harmincas éveiben járó férfi, aki január elején vásárolta meg a régi építésű ház udvari lakását, valamint a férfi élettársa.
A szóvivő szintén nem kívánta cáfolni azt az értesülést, mely szerint fegyver végzett az áldozatokkal. A bűncselekményt bejelentő szomszéd, egy idősebb férfi elmondta, a lakást január 7-én megvásárló fiatal férfi és élettársa Berettyóújfaluból költözött Makóra. Az elmúlt hónapokban hangos szót, veszekedést nem hallott a lakásból. Délután fél kettő tájban hangoskodásra lett figyelmes, a lakást megvásárló férfi egy barátja azt kiabálta: "Nagy baj van, fejbe lőtte magát."
Nem ment be a lakásba, hanem azonnal értesítette a rendőröket. Szenti Szabolcs a helyszíni szemle és az elsődleges szakértői vizsgálatok lezárulta után ígért részletes információkat a bűncselekményről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06