Elfogták az elkövetőket
Életveszélyesen bántalmaztak egy nőt a rablók Miskolcon
Ketten támadtak Miskolcon egy idős nőre, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett a rablás során; a járőrök a helyszín közelében elfogták az elkövetőket - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
2010.08.09 11:58MTIDobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: egy miskolci családi ház melléképületébe tört be vasárnap az éjféli órákban az a két elkövető, akiket tetten ért a 75 éves házigazda.
A nyugdíjas nőt a menekülő tettesek egyike fejbe vágta, majd a kerítésen átugorva elszaladtak a helyszínről.
A tetthely közelében járőröző rendőrök megállítottak két gyanús fiatalembert, akik közül a fiatalabbik szinte kérdezés nélkül leleplezte magukat és elmondta, nem ő ütötte le a nőt - tette hozzá.
Mint mondta, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 19, és a 15 éves miskolci elkövetőkkel szemben. A bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben a rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


