Kevés alkoholt fogyasztott a férfi, de elég volt
Ittasan gázolta halálra a rendőrt a Keleti pályaudvarnál
Enyhén ittas volt a véralkohol-vizsgálat eredménye szerint az a férfi, aki két hete a Keletinél halálra gázolt egy rendőrt - hangozott el a Magyar Televízió esti híradójában pénteken.
2010.08.07 08:00MTIA hivatalos személy sérelmére elkövetett emberöléssel és közúti veszélyeztetéssel gyanúsított férfi ellen most ittas járművezetés miatt is eljárás indul.
A gázoló azzal védekezik, hogy nem látta az autója mögött álló rendőrt, amikor tolatva menekült a Keleti pályaudvar mellett. A véralkohol-vizsgálat kimutatta, hogy a férfi, akinek jogosítványa sem volt, ittasan vezetett.
Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a Híradónak azt mondta: "az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a BMW-t vezető férfi a gyanúsításban vele közölt és terhére rótt bűncselekmény elkövetésekor enyhe fokú, szeszes italtól befolyásoltság alatt állt".
A szakértők által kimutatott, csaknem másfél ezrelékes véralkohol-koncentráció három üveg sör vagy fél liter bor elfogyasztásának felel meg.
A gázoló ügyvédje szerint az ittas vezetés súlyosbító körülmény, ellenben hihetővé teszi a férfi állítását, hogy nem látta a kocsija mögött álló rendőrt. A toxikológiai vizsgálatról készült szakértői jelentés, amelyből kiderül majd, hogy kábítószert is fogyasztott-e, még nem készült el.
A férfi a rendőrök elől menekülve július 23-án a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta Radovic Dusán zászlóst. Az elkövetőt a XIV. kerületben akarták megállítani, de továbbhajtott, végül a Gubacsi úton sikerült feltartóztatni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


