Az áldozatok feltehetően öngyilkosok akartak lenni
Borzalom: Hat percen belül két halálos gázolás - vonattal
Hat percen belül két embert is vonatok gázoltak halálra az éjszaka, Budapesten illetve Hegyeshalomnál - jelenti a HavariaPress.
2010.07.03 11:56HavariaPressPénteken késő este, három perccel tíz óra előtt érkezett Zugló állomásra a Tulipán Intercity, amikor elgázolt egy egyelőre ismeretlen kilétű nőt, aki a helyszínen életét vesztette.
Alig hat perccel később, 22 óra után 3 perccel egy másik gázolás is történt, ezúttal Hegyeshalom állomáson ütött el egy tehervonat egy ismeretlen személyt, ezidáig tisztázatlan körülmények közt.
A rendőrségi helyszínelés idejére mindkét szakaszon lezárták az érintett vágányt, de a párhuzamos vágányon a forgalom zavartalanul haladhatott.
A szerencsétlenségek pontos körülményeit még vizsgálják, ennek során kell tisztázni azt is, hogy balesetekről vagy öngyilkosságokról lehet-e szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


