"Most ütheted, én is itt vagyok"
8 éves gyereket vert meg együtt apa és fia
Édesapja segítségével bántalmazta 8 éves iskolatársát Gacsályon egy 9 éves fiú; a férfi ellen védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
2010.06.08 10:51MTIA 48 éves apa hétfőn délután ment be a Gacsályi Általános Iskolába - mondta Fedor Rita -, és az ebédlőből a karjánál fogva kivitt a folyosóra egy 8 éves tanulót. Kezét és lábát megfogta, a földre kényszerítette, majd 9 éves fiát felszólította: "most ütheted, én is itt vagyok".
A nagyobbik diák többször megütötte és megrúgta társát, a bántalmazást csak akkor hagyta abba, amikor egy tanító szétválasztotta őket. A kisebbik gyermek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A kényszert alkalmazó férfival szemben kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárást indítanak; fia az életkora miatt nem büntethető. Fedor Rita elmondta: az a nagykorú személy, aki kiskorút bűncselekmény elkövetésére rábír, öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


