Szerencset is veszélyezteti az áradás

Pintér Sándor: újabb, rendkívüli árhullám közeleg a Hernádon

Iszonyatos vizet hoz magával a Hernád, talán még soha nem látottat - ekképp summázták a helyzetet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely lakói az MTI-nek szombaton reggel.

2010.06.05 19:06MTI

Lezárták az M30-as felhajtóját Miskolcnál

Lezárták az M30-as autópálya Miskolc északi felhajtóját az árvíz miatt, a 3-as számú főút pedig csak a Metro áruházig járható - közölte Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel szombaton.
 
A várost Sátoraljaújhely, illetve Kassa felé elhagyni szándékozókat Kistokaj-Sajópetri-Sajólád felé terelik, majd pedig az alsózsolcai ipari parknál, az úgynevezett házgyári úton haladnak tovább a 37-es számú fő útig. Onnan lehet elérni a 3-as számú utat. 

Több helyütt rendőrök irányítják a forgalmat.

Csónakkal mentenek Felsőzsolcán

Néhol méteres víz áll a Borsod megyei Felsőzsolca egy részén a Kis-Sajó gyors áradása miatt, a tűzoltók több embert csónakokkal mentettek ki a házakból - mondta Bódi Zoltán, a Miskolci Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek. 

A Sajó áradása miatt Miskolcon szombaton lezárták a Fonoda utcai hidat. A miskolci tűzoltók közül nyolcvanan dolgoztak pénteken a vízkárok elhárításán, részben saját működési területükön, részben a megye egyéb településein. 

Egységeik 150 ezer homokzsákot szállítottak ki a Miskolcon, Felsőzsolcán, Hernádnémetiben, Hernádkak községben folyó védekezés helyszíneire. Felsőzsolcán tíz embert mentettek ki az otthonukból csónakok segítségével.
 
A mentést nehezítette, hogy a városba vezető legrövidebb útszakaszt teljesen le kellett zárni, így a tűzoltók járművei csak 20 kilométeres kerülővel tudták megközelíteni a települést. Az áradás sok munkát adott a megyeszékhely keleti kapujában is. 

Több cég telephelye került víz alá, itt is magas homokzsákfalakkal védekeznek, de az átázott talaj miatt egyre reménytelenebb a helyzet. 

Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője az MTI-vel szombaton azt közölte: a Sajó áradása miatt a Szinva-patak vízszintje a visszaduzzasztás miatt megemelkedett, ezért lezárták a városban a Fonoda utcai hidat. 

Ezen a szakaszon az árhullám levonulásáig nem lehet közlekedni, az autókat elterelik.

Öt település a víz fogságában Borsodban

Öt település megközelíthetetlen személyautóval Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol számos út továbbra is járhatatlan - közölte a közútkezelő társaság megyei ügyelete szombat délután az MTI-vel, hozzátéve: akinek nem fontos, ne induljon el Miskolctól észak vagy kelet felé. 

A Hernád mentén Halmaj, Kiskinizs, a Bódva mentén pedig Rakacaszend, Tornabarakony és Tornaszentandrás megközelíthetetlen. Az MTI információi szerint a települések ellátásával egyelőre nincs gond. Igen sok út egy-egy szakasza járhatatlan. 

A 37-es számú főutat vízátfolyás miatt szombat délután lezárták Gesztelynél. A terelőutat Szikszó-Encs-Gibárt-Abaújszántó-Mád irányába jelölték ki, de aki a térségből Miskolcra igyekszik, annak a rendőrség azt is ajánlja, hogy Nyíregyháza felé vegye útját, ott térjen rá az M3-as autópályára, Miskolc határában pedig az M30-as déli lehajtójánál lehet letérni. 

A Hernád völgyében egyebek mellett lezárták a Nagykinizs és Szentistvánbaksa, a Gönc és Zsujta, az Encs és Gibárt, a Hidasnémeti és Gönc, valamint a Pere és Hernádszentandrás közötti utat. 

A Bódva áradata miatt nem lehet közlekedni a 27-es számú főúton Szendrőlád és Edelény között. Járhatatlan az út Szendrő és Edelény belterületén, Sajóecseg és Boldva között, és még számos más helyen. 

A Sajó áradása miatt teljes az útzár a 25-ös út egy szakaszán Sajópüspöki és Bánréve között, továbbá Felsőzsolca belterületén, de nem lehet közlekedni a 26-os utat Sajókazával összekötő úton sem.

Nőtt a kitelepített emberek és az elöntött házak száma

Nőtt az elöntött házak és a kitelepített emberek száma szombat reggel óta az országban - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője szombat délután az MTI-vel, megjegyezve, hogy egyre több, vályogból épített lakóház dől össze az árvíz miatt. 

A szombat reggeli adatok szerint addig 2300 ember kényszerült elhagyni az otthonát, a legtöbb embert Borsod megyéből költöztették ki.
 
Dobson Tibor közlése szerint 8-10 települést teljesen körbevett a víz, már traktorokkal, magas építésű járművekkel sem lehet azokat megközelíteni. Az ár növekedésével egyre nagyobb terület kerül víz alá, így nőtt az elöntött házak és a kitelepített emberek száma, de pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, még zajlik a déli adatok összesítése - mondta a szóvivő. Dobson Tibor közölte: a vályogból épített házak nem bírják a terhelést, egyre több épület dől össze, de személyi sérülésről nincs információjuk. Megjegyezte, hogy sok épület állapotát azért nem tudják felmérni, mert a lakóház megközelíthetetlen és a víztől amúgy sem látszana, így pontos kárfelmérést csak az ár levonulta után lehet készíteni.
 
Az árhullámok a Hernád mentén egymásra futnak, a Sajó még nem tetőzött, ezért fel kell készülni a komolyabb védekezésre is - mondta az ezredes. Közlése szerint intenzív védekezés folyik a Dunakanyarban és a Tisza mentén is. 

Hozzáfűzte, hogy Borsod megyében a legkritikusabb a helyzet. 

A lakosság ellátásában különösebb fennakadás nincs, de a logisztikai feladatokat a vízátfolyások miatt sok településen csak igen nehézkesen tudják megoldani. Dobson Tibor -, akit Bakondi György miniszteri biztos, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi vezetője szóvivői feladatainak ellátásával bíztak meg és a Borsod megyei Encsről koordinálja a kommunikációs feladatokat - azt mondta: sok önkéntes jelentkezett az árvízi védekezésre, ők a katonák, tűzoltók, rendvédelmi dolgozók mellett töltik a homokzsákokat és erősítik a meggyengült töltéseket.

Szerencset is veszélyezteti az áradás

Szerencs több részén is veszélyt jelent az árvíz - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város önkormányzata szombaton az MTI-vel. 

A legkritikusabb a helyzet a cukorgyári körforgalom környékén, a Magyar utcában, a Gyárkertben, a városhoz tartozó Ondon és főleg a fecskési településrészen. Ez utóbbi helyszínen több száz helyi lakos, tűzoltó, rendőr segít a védekezésben, több ezer homokzsákot töltöttek meg és szakemberek irányítása mellett magasították a töltést.
 
Szerencsen nem kell tartani az ivóvíz korlátozásától és az áramszolgáltatás is biztonságos.

Nem bírják a terhelést a csatornák az Alsó-Szigetközben

Túlterhelt a csatornahálózat az Alsó-Szigetközben, ezért a Pannon-Víz Zrt. szombaton arra kérte a lakosságot, hogy ne szivattyúzzák a csatornákba a talajvizet és a belvizet. 

Az Alsó-Szigetközben lévő településeken sokan ezzel a módszerrel igyekeznek megszabadulni a pincéjükben, garázsukban, kertjükben álló víztől, ám így fokozott közveszélyt okoznak, ami miatt akár hatósági eljárás is indulhat ellenük – írta a honlapján megjelent közleményében a társaság. 

Kiemelte, hogy Győrújfalu, Győrladamér, Győrzámoly, Dunaszeg, Dunaszentpál, Mecsér, Vámosszabadi, Kisbajcs, Nagybajcs, Vének szennyvízcsatorna-hálózata az áradás és a magasan lévő talajvíz miatt már amúgy is túlterhelt. Így képtelen megbirkózni a feladattal, de nem is erre építették.
 
Ebben a helyzetben a szennyvízcsatorna-vezetékek túlnyomás alá kerülnek, s az alacsonyabban fekvő területekre visszaáramló, szennyvízzel keveredett talajvíz és belvíz elérheti az utak pályaszintjét, az alagsorokban, pincékben lévő szennyvízlevezető helyeket – áll a közleményben.

A kitelepítettek száma 2600-ra nőtt az országban

Az árvíz miatt kitelepített emberek száma 2.600-ra nőtt az országban, közülük 2.400-an Borsod megyében kényszerültek elhagyni az otthonukat - ismertette a legfrissebb adatokat Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője szombat délután az MTI-vel. 

Az ezredes tájékoztatása szerint 259 településen folyik árvízi védekezés, ezek közül 138 település Borsod megyében van. A védekezésben összesen 18.500 ember dolgozik, ebből Borsod megyére 16.500 ember jut. 

A szóvivő közölte: országos viszonylatban javult az árvízi helyzet, Magyarország középső és déli megyéiben konszolidálódik a helyzet, a munka továbbra is Borsod megyében, a Hernád és a Bódva vonalán a legnehezebb. 

Mint megjegyezte, szombat reggelig 2.300 embert kellett kitelepíteni, de az áradások miatt egyre több lakóház és terület kerül víz alá, így a kitelepített emberek száma néhány óra alatt 300-zal nőtt. 

Dobson Tibor hozzátette: a Duna áradása miatt jelentősebb kitelepítésre szombaton eddig nem volt szükség, de intenzív védekezés folyik a Dunakanyarban, valamint a Tisza mentén is.

Pintér Sándor: újabb, rendkívüli árhullám közeleg a Hernádon

Újabb, rendkívüli árhullám közeleg a Hernádon, emiatt a folyó vízállása 50 centiméterrel meghaladhatja az eddigi legmagasabb értéket; a töltéseket meg kell erősíteni, ezért bővítik a védekezésben részt vevők számát - mondta Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője szombat délután Budapesten, a Belügyminisztériumban tartott kormányszóvivői tájékoztatón. 

A miniszter közlése szerint az árhullám az előrejelzések alapján éjfélre érkezik meg, és 11 települést veszélyeztet. 

Ha nem sikerül addig 50-70 centiméterrel megemelni a töltéseket, akkor az életveszély mellett akár 100 milliárd forintnyi kár is keletkezhet. Pintér Sándor elmondta, jelenleg 17 ezer ember vesz részt a védekezésben a Hernád mentén, de a számukat még növelik. Az országban jelenleg 204 ezer hektárnyi terület van víz alatt. 

A védekezésben részt vesz 5195 rendőr, 2321 katona; a Büntetés Végrehajtástól 404-en, a Vám- és Pénzügyőrségtől 452-en vesznek részt a mentésben; rajtuk kívül mintegy 6500 ember van még kinn a gátaknál, a lakosság és a közmunkások. 

A Hernád menti töltések megemeléséhez több mint egymillió homokzsákot használnak fel - tette hozzá a miniszter. 

A tájékoztatón jelen volt Bakondi György, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos, aki elmondta, hogy jelenleg rendkívüli, vagyis a harmadfokot is meghaladó készültség 230 kilométer hosszan van a Sajón, a Hernádon és Zagyván, valamint a Bódva teljes hosszán. 

Harmadfokú készültség mintegy 863 kilométeren van az országban; szinte nincs is olyan folyó és patak az országban, amely ne áradna
- fűzte hozzá a miniszteri biztos. 

Nagy Anna kormányszóvivő elmondta, hogy jelenleg egyértelműen a Hernád mentén a legkritikusabb az árvízi helyzet, a védekező települések száma országosan 259, ebből Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 138. A kitelepítettek száma mintegy 2600, közülük 2400 borsodi. Életveszélybe nem került senki - mondta a kormányszóvivő.

prev[2/2]
  1. 1. oldal
  2. Lezárták az M30-as felhajtóját Miskolcnál

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.