Több embert is csaknem halálra késelt
Hazahozták Thaiföldről a hetényegyházi késelés gyanúsítottját
Kiadatása után Ferihegyen átadták ma a magyar hatóságoknak azt a férfit, akit - korábban elfogott társaival együtt - azzal gyanúsítanak, hogy több embert is csaknem halálra késelt tavaly ősszel egy hetényegyházi szórakozóhelyen. A gyanúsított Thaiföldön bujkált - értesült a HavariaPress.
2010.02.16 13:04HavariaPress - Fotó: MTI
Kedden hajnalban érkezett Ferihegyre az a repülőgép, mellyel a 2008 októberében, az egyik hetényegyházi diszkóban történt vérengzés szökésben lévő egyik gyanúsítottját szállították haza. A gyanúsítottat a repülőtéren a Bács-Kiskun megyei rendőrök vették őrizetbe, majd Kecskemétre szállították. Onnan szerdán viszik a férfit Gyulára, hogy a városi bíróság döntsön előzetes letartóztatásáról.
A férfi már több mint egy éve bujkált Thaiföldön, azt követően, hogy társait a rendőrök a véres leszámolás kapcsán elfogták. A Kecskeméthez tartozó Hetényegyházán 2008. október 25-én hajnali két óra körül jelent meg egy késekkel és bárdokkal felfegyverkezett társaság a Kossuth utca egyik szórakozóhelyén. A mulatóban rátámadtak az egyik rendezőre, valamint egy ott szórakozó 34 éves orgoványi lakhelyű vendégre.
A támadás következtében az orgoványi férfi több szívtájéki szúrást és hasi, illetve vágott sérülést szenvedett; a rendező pedig alhasi szúrt sérülést szenvedett, illetve megszúrták a homlokán is. A nyomozás során először 6 férfi került előzetes letartóztatásba, majd a Bács-Kiskun megyei kommandósok Táborfalván fogták el a további gyanúsítottakat.
Az esettel kapcsolatban eddig össszesen 12-en kerültek előzetes letartóztatásba, de a mészárlást végrehajtó banda két feje megszökött. Egyiküket sikerült a thaiföldi hatóságokkal közösen elfogni - őt szállították most haza - a másikat azonban még keresik. A hetényegyházi vérengzést a Gyulai Városi Bíróság tárgyalja majd első fokon, mivel a Bács-Kiskun megyei testület elfogultság miatt továbbadta az ügyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06