Bebugolt: külsejét elváltoztatva bujkált
BKV-ügy: Letartóztatták a volt informatikai igazgatót
Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság a BKV szerdáig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját.
2010.02.05 13:52MTIAz ügyészség pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a "gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés" bűntette miatt indult eljárásban F. Zsolt előzetes letartóztatásának elrendelését azért kezdeményezte, mert álláspontjuk szerint a kényszerintézkedés a szökés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt indokolt.
A BKV január 7-én közölte az MTI-vel, hogy rendkívüli felmondással megszüntette Fuzik Zsolt informatikai igazgató munkaviszonyát. Fuzik Zsoltot szerdán fogta el a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) "Sólyom" bevetési egysége Szegeden, ahol külsejét elváltoztatva bujkált. Az informatikai igazgatót tavaly december 4. óta körözték.
"Gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett" vesztegetés bűntettével gyanúsítják, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés.
A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.
Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
A rendőrség ezután többször kereste Fuzik Zsoltot, a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


