Szerződéseket keresnek a nyomozók
Újabb házkutatás a BKV-nál
Újabb házkutatás indult ma reggel a BKV Akácfa utcai székházában - értesült a HavariaPress. A hírügynökség úgy tudja, hogy a mostani házkutatás egy korábban indult nyomozással függ össze, s a nyomozók olyan szerződéseket keresnek, amelyeket két korábbi vezérigazgató írt alá.
2010.01.26 11:37HavariaPressA rendőrség későbbre ígért részleteket az üggyel kapcsolatban. Mint ismert, az elmúlt hetekben több jelenlegi és volt BKV-s vezetőt, illetve beosztottat hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség, a közlekedési társaságnál indított nyomozások kapcsán. A társaság volt humánpolitikai igazgatóját előzetes letartóztatásba is helyezték, a botrányos körülmények között felvett végkielégítése miatt, különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával.
Egy másik ügyben pedig Regőczi Miklós volt kommunikációs vezérigazgató-helyettest és Bolla Tibor jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettest is meggyanúsították, egy hűtlen kezelési ügyben, mivel a gyanú szerint fiktíven foglalkoztattak a BKV-nál egy nőt, aki valójában Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes asszisztense volt. A rendőrség a múlt héten közölte, hogy az elkövetkező hetekben további gyanúsítások és újabb nyomozati cselekmények is várhatók a társaságnál, de ezekről nem adtak bővebb tájékoztatást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


