Meghaltak a tűzben
Kiderült, kié a három összeégett test a hajdúszoboszlói lakásban
Sikerült azonosítani azt a három embert, akiknek összeégett holttestét egy teljesen kiégett lakásban találták meg Hajdúszoboszlón - értesült a HavariaPress.
2009.12.30 12:20HavariaPressA rendőrségnek sikerült azonosítania a Hajdú-Bihar megyei városban hétfőn kora este történt háztűz három áldozatát.
A felismerhetetlenségig összeégett áldozatok egyike egy 56 éves nő, aki a ház tulajdonosa volt, a másik a nő szintén 56 éves élettársa, a harmadik pedig egy 63 éves hajdúszoboszlói férfi volt.
Két holttestet még a tűz oltásakor találtak meg a tűzoltók, a harmadik emberi test egy nappal később, a keddi helyszínelés alkalmával került elő a romok alól.
A tűz oka továbbra sem ismert, szakértők vizsgálják. Bűncselekményre, idegenkezűségre utaló körülmény eddig nem merült fel, a szerencsétlenség ügyében ezért közigazgatási eljárásban indított vizsgálatot a városi kapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


