Így állt bosszút a dühös asszony
Bliccelt és még meg is verte a kalauzt
Előállították a rendőrök azt az asszonyt, aki megvert és földre vitt egy vasúti kalauzt az újszegedi vasútállomáson - értesült a HavariaPress.
2009.12.02 17:44HavariaPressAz ügy érdekessége, hogy a nőt még Makón akarta leszállítani a kalauz, bliccelés miatt, de ott egy ismerőse segítségével jegyet tudott venni magának, a végállomáson mégis bosszút állt a jegyvizsgálón.
A kedden délután történt erőszak előzménye az volt, hogy a Magyarcsanádról Újszeged felé tartó vonaton a jegyvizsgáló nő ellenőrizte az utasok jegyeit, de egy 46 esztendős asszony közölte vele, hogy nincs jegye, és nincs is rá pénze. Ekkor az ellenőr felszólította, hogy a következő megállónál szálljon le, különben kénytelen lesz rendőrt hívni. Mivel a nő ennek nem tett eleget, a makói állomáson már rendőrök várták őt, ahol igazoltatták. Mivel a nő egyik ismerőse ekkor közölte, hogy ki tudja segíteni pénzzel, és megveszi neki a jegyet, a nő végül folytatni tudta az utat Újszegedig.
Dühe azonban nem csillapodott: végig az út alatt arrogánsan viselkedett, szidalmazta a jegyvizsgálót, a végállomáson pedig nekiesett a kalauznak, letépte a táskáját, majd a hajánál fogva földre rántotta. A tombolásnak csak a mozdonyvezető odaérkezése vetett véget, ezt követően a kihívott rendőrök előállították a nőt a városi kapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki.
A 46 esztendős nővel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja alapján indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


