Semmi érdemit nem mondott a volt főkapitány
Zuschlag-per: Államtitokra hivatkozva nem tett vallomást Lusztig
Államtitokra hivatkozva nem tett érdemi tanúvallomást Lusztig Péter volt Baranya megyei rendőrfőkapitány a Zuschlag-perben - jelenti a HavariaPress.
2009.11.30 13:19HavariaPressA Bács-Kiskun Megyei Bíróságon azért kívánták meghallgatni az egykori főrendőrt és országgyűlési képviselőt a volt ifjúszocialista képviselő perében, korábban ugyanis több lehallgatott telefonbeszélgetésben is felmerült, hogy kapcsolatban állhatott Zuschlaggal a vádbéli időszakban.
Egyes lehallgatott telefonbeszélgetésből arra lehetett következtetni, hogy Lusztig információkat kért a Bács-Kiskun megyei rendőrségtől a Zuschlag elleni nyomozás állásáról, de olyan is volt, amikor közvetlenül beszélt a fiatal politikussal, hasonló ügyben.
Lusztig Péter a mai meghallgatásán arra hivatkozott, hogy a történtekkel kapcsolatosan a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal is nyomozást folytat államtitoksértés gyanújával, s az eljárás tartalma maga is államtitkot képez, ezért nem tud a jelenlegi perben érdemben vallomást tenni. Ez alapján a bíróság végül úgy döntött, hogy bekérik a hivatkozott nyomozás anyagait, ellenőrzik, hogy valóban államtitkot képeznek-e és annak függvényében döntenek az eljárás további lépéseiről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


