Adatokat gyűjtöttek a jóhiszemű emberektől
Álellenőrök zaklatták a betegeket egy vidéki kórházban
Álellenőrök zaklattak betegeket egy vidéki egészségügyi intézményben; az ismeretlenek magukat az Egészségbiztosítási Felügyelet munkatársainak kiadva a betegek személyes adatai után érdeklődtek, illetve betegségükkel kapcsolatos részleteket akartak megtudni - írta szombati számában a Népszava.
2009.10.31 08:27NépszavaA lap információ szerint maga az egészségügyi intézmény értesítette a történtekről a felügyeletet még október elején, a hatóság pedig azonnal feljelentést tett az ügyben a rendőrségen ismeretlen tettes ellen.
A Népszava azt nem közölte, hogy pontosan hol történt az eset. A napilap idézett egy, a felügyelet honlapjára a közelmúltban felkerült közleményből is. E szerint a hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy jogosulatlanul végeznek adatgyűjtést egészségügyi intézményekben az ismeretlenek, akik adatlapokon a betegek neve, címe, telefonszáma valamint betegadataik felől érdeklődnek. A felügyelet közleményében elhatárolódott minden ilyen, visszaélésre okot adó jogosulatlan adatgyűjtéstől.
Arra hívták fel a figyelmet, hogy ellenőreik minden esetben megbízólevelük bemutatásával vagy fényképes igazolványuk felmutatásával igazolják magukat. A Népszava úgy tudja: az álellenőrök csak egy kórházban jártak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


