A 17 éves lány megelégelte az erőszakot
Saját lánya molesztálásával gyanúsítanak egy tanárt Szigetváron
Szemérem elleni erőszak gyanújával rendőrségi eljárás indult egy szigetvári tanárral szemben a napokban, miután tizenhét éves lánya feljelentette, hogy többször molesztálta őt.
2009.10.26 15:02MTIZsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő nyomozásról van szó, több részletet nem közölt. Hajdú István, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője elmondta: a 36 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette, de jelenleg szabadlábon védekezhet. A Pécsi Városi Bíróság ugyanis nem rendelte el előzetes letartóztatását.
A szóvivő magyarázata szerint nem voltak meg az előzetes letartóztatás különös feltételei. Mivel a gyanúsított büntetlen előéletű, állandó bejelentett lakcíme van, felelősségteljes munkát végez, lánya időközben édesanyjához költözött, a rendőrség pedig lefoglalta a tárgyi bizonyítékokat, ezért nem állt fenn a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, a bizonyítékok megsemmisítésének, elrejtésének veszélye - közölte.
Hajdú István hamisnak nevezte azt a Szigetváron terjedő információt, miszerint a pedagógus előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítvány elutasításához köze lehet annak, hogy a bíróság egyik munkatársának gyereke is abba az iskolába jár, ahol a gyanúsított tanít, valamint szakköri foglalkozást vezet. Hangsúlyozta: a Pécsi Városi Bíróság döntését másodfokon a Baranya Megyei Bíróság is helybenhagyta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


