Polgár Tamás ellen nem találtak terhelő adatot
Kihallgatták Tomcatet a rendőrségen
Kihallgatták Polgár Tamás bloggert a rendőrségen péntek délelőtt, amikor a bírói engedéllyel készített titkosszolgálati lehallgatás jegyzőkönyveit tárták a Tomcat néven ismertté vált férfi elé. Védője szerint nem találtak terhelő adatot.
2008.02.15 13:05MTIFutó Barnabás elmondta, iratismertetésre kaptak értesítést, végül azonban folytatólagos kihallgatást tartott a vizsgáló. Ennek során Polgár Tamás az említett lehallgatási jegyzőkönyveket észrevételezhette. Az ügyvéd közölte azt is, három olyan szakvéleményt is csatoltak az ügyükhöz, amelyek a korábbi szakvéleménnyel szemben azt bizonyítják: nem robbanóanyagokról van szó az ügyben.
Ennek azért van jelentősége, mert csak akkor állhat meg a terrorcselekmény előkészületének gyanúja, ha robbanóanyagról van szó - fűzte hozzá. Mint mondta, álláspontjuk szerint azonban csak olyan pirotechnikai anyagokat találtak, amik üzletekben is kaphatók. Kitért arra is, bizonyítási indítványt terjesztettek elő, ebben szembesítést kezdeményeztek azzal a fiatalkorúval, aki azt állította, hogy hallotta, amint Tomcat üzletében robbantási tervekről beszélnek.
Mint közölte, ilyen beszélgetés nem hangzott el. Az ügyészség május 9-éig hosszabbította meg a nyomozást. A bloggert azt követően gyanúsította meg a rendőrség terrorcselekmény előkészületével, illetve robbanóanyaggal való visszaéléssel, hogy még tavaly május elején egy csepeli panelház egyik lakásban robbanószer előállításához szükséges vegyi anyagokat, s füstbombák házi előállítására alkalmas anyagokat, eszközöket találtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


