Fel akarja robbantani iskoláját- ezt mondta
Barátja nevében, de saját maga ellen tett feljelentést egy tinédzser
Barátja nevében, saját magát jelentette fel egy 16 éves csákvári fiú azzal, hogy tudomására jutott, fel akarja robbantani az iskoláját; közveszéllyel fenyegetés miatt indult ellene eljárás - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.
2009.09.11 12:58MTIA fiatalember csütörtök reggel azzal hívta a bicskei rendőrkapitányság ügyeletét, hogy tudomása szerint egy általa megnevezett fiú kézigránáttal fel akarja robbantani az egyik várpalotai iskolát, s a bejelentés időpontjában éppen a város felé tartó buszon van - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A rendőrök azonnal megállították a még Székesfehérváron tartózkodó helyközi buszt, s elfogták a megnevezett diákot, de ruházatából, csomagjaiból sem fegyver, sem robbanószerkezet nem került elő - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.
A fiatalember előállítása során elmondta, tudja, hogy egy csákvári barátja gyűjti a kézigránátokat, s nem kizárt, hogy azokkal ő akar bűncselekményt elkövetni, s az ellene tett bejelentés csak elterelést szolgál.
A rendőrök elfogták a barátot is, de nála sem találtak robbanószerkezetet, fegyvert.
Kiderült azonban, hogy miután a két fiú barátsága megromlott, a 16 éves ifjú azért tett feljelentést haverja nevében önmaga ellen, hogy "kiszúrjon" volt barátjával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


