Brutálisan bántalmazza párját a részeg férfi
Kígyóuborkával erőszakolta meg élettársát
Jogerősen négy év börtönre ítélte a Somogy Megyei Bíróság azt a férfit, aki tavaly ittasan megverte, megkötözte, majd egy kígyóuborkával megerőszakolta saját élettársát Kaposhomokon - jelenti a HavariaPress.
2009.08.04 12:30HavariaPressA fiatalember 8 éve létesített élettársi kapcsolatot párjával, kapcsolatukból egy kislányuk született. Idővel azonban a férfi italozni kezdett, egyre gyakrabban rúgott be, és ilyenkor agresszív lett. A vádirat szerint élettársát rendszeresen bántalmazta, ütötte és rugdalta. Durvasága a szexualitás terén is megmutatkozott. Élettársát egyre többször fenyegetéssel kényszerítette közösülésre. A nőnek ilyenkor pornófilmeken történteket kellett utánoznia, többek között egy dezodoros flakont dugott a hüvelyébe.
Tavaly áprilisban a vádlott részegen ment haza, vacsorát követelt, majd – már evés közben – ököllel kezdte ütlegelni az asszonyt. Miközben szidalmazta, a bankkártyáját követelte, s amiért nem kapta meg, egy órán át ütötte-rúgta a nőt, akinek a fejét egy alkalommal nekiverte a kályhának is. Közben egy sörösüveget is széttört a koponyáján, illetve hogy ne tudja hívni a rendőrséget, összetörte a mobiltelefonját. Végül cipőfűzőjével összekötözte a nő kezeit, letépte róla a ruháit, és egy 30 centis kígyóuborkát dugott a nemi szervébe. Ezután kikötözte az élettársát, és elaludt: az áldozatnak csak ekkor sikerült kiszabadítania magát, és segítséget kérnie a szomszédoktól. A bíróság erőszakos közösülésben, szemérem elleni erőszakban, rongálásban és testi sértésben mondta ki bűnösnek a 25 éves vádlottat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


