Eddig nyolc embert gyanúsítanak
Cozma-gyilkosság: újabb gyanúsítottak kerültek előzetesbe
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság szerdán egy 26 éves férfit, akit Marian Cozma román válogatott kézilabdás, az MKB Veszprém játékosa február 8-i meggyilkolásával összefüggésben garázdasággal gyanúsítanak - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2009.07.22 16:12MTIA fiatalember lakhelyét a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem hozza nyilvánosságra a rendőrség - tette hozzá Csányi Zoltán, megjegyezve azt is, hogy a 26 éves gyanúsított vallomását sem ismertetik. Elmondta ugyanakkor, hogy szerdán "helyszíni kihallgatást" tartott a rendőrség a bűncselekmény éjszakáján történtek rekonstruálása érdekében: a veszprémi Patrióta lokálhoz odavitték a nyomozók az emberöléssel gyanúsított, korábban már előzetes letartóztatásba helyezett Sz. I.-t.
Csányi Zoltán azt mondta, a nyomozás érdekeire tekintettel a helyszíni kihallgatásról sem szolgálnak információkkal. A sajtóügyeletes emlékeztetett arra, hogy korábban a megyei bűnügyi osztály munkatársai és tűzszerészek fémkeresőkkel "terepkutatást végeztek" a 8-as számú főút mentén, Hajmáskér község térségében. A bűncselekmény "elkövetési eszközeként" számba jöhető tárgy után kutattak három hónappal ezelőtt - jegyezte meg.
Elmondta, hogy a nyomozás folytatódik; értékelik a már beérkezett szakértői véleményeket, illetve további tanú- és gyanúsítotti kihallgatásokat, szembesítéseket tartanak. Az eddig összegyűjtött adatok és bizonyítékok alapján újabb szakértők kirendelésére, valamint a rendelkezésre álló szakvélemények kiegészítésére van szükség - közölte Csányi Zoltán, hozzátéve, hogy a nyomozás várhatóan még ebben az évben befejeződik. Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját, a román válogatott tagját február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.
A segítségére siető játékostársai - Zarko Sesum szerb válogatott és Ivan Pesic horvát válogatott - életveszélyes sérüléseket szenvedtek, műtéteken estek át, s hosszabb ideig kórházi ápolásra szorultak. A bűnüggyel összefüggésben eddig nyolc embert gyanúsítanak, közülük heten vannak előzetes letartóztatásban. A rendőrség korábbi közleményei szerint társtettesként elkövetett emberölés bűntettével öt férfit gyanúsítanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


