Az idős asszony súlyos sérüléseket szenvedett
Döbbenet: liftakna nyelt el egy gyanútlan nőt!
Súlyos sérüléseket szenvedett az a 72 éves miskolci nő, aki gyanútlanul kinyitotta a liftajtót, majd a liftaknába zuhant.
2009.07.16 14:20MTIDobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: az Avasi Rendőrőrs gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségének gyanúja miatt indított eljárást, egyelőre még ismeretlen tettessel szemben.
A nyomozás eddigi adatai alapján beszámolt arról, hogy az idős nő hétfőn, az esti órákban nyitotta ki az Avasi lakótelep egyik bérházának földszinti liftajtaját, majd be akart lépni a lift fülkéjébe, amely azonban nem volt ott.
Az asszony bezuhant a liftaknába, ahol súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg is kórházi ápolásra szorul. Az elsődleges megállapítások szerint a lift ajtaját egy célszerszámmal nyitották ki, emiatt a berendezés működőképes maradt, a baleset pillanatában azonban maga a fülke a harmadik emeleten volt.
Az Avasi Rendőrőrs szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit - tette hozzá a helyettes szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


