Tovább folytatódik a nyomozás
Célkeresztben a miskolci Fészekrakó-ügy
Tovább nyomoz a rendőrség a miskolci Fészekrakó-ügyként ismert bűncselekmény kapcsán, a gyanú szerint ugyanis többen jogosulatlanul vettek igénybe lakástámogatásokat.
2009.07.08 11:41MTIA Fészekrakó programmal kapcsolatos visszaélések ügyében magánokirat-hamisítás és csalás miatt - fokozott ügyészi felügyelet mellett - a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytat nyomozást, amelynek határidejét az illetékes ügyészség meghosszabbította - mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője szerdán az MTI-nek.
A büntetőeljárás során eddig több mint 100 tanút hallgatott ki a hatóság. A rendőrség előterjesztése alapján ügyészi indítványra a bíróság ez idáig két gyanúsítottat helyezett előzetes letartóztatásba - tette hozzá. A nyomozás adatai szerint a "Fészekrakó" programhoz kapcsolható törvénysértések már több mint 70 lakáshoz köthetőek, az ügyekben a kárérték lakásonként átlagosan 8 millió forintra tehető - részletezte Dobi Tamás.
Mint elmondta, Miskolc területén 2005-től napjainkig többen vásároltak úgy ingatlant, hogy ahhoz szociálpolitikai kedvezményt, illetve hitelt vettek igénybe. A hitel felvételéhez a lakáskölcsönhöz kapcsolódó állami kezességvállalást kértek.
A programban való részvétel feltétele - egyebek mellett -, hogy az adósok, illetve adóstársak hitelképessége jövedelmi helyzetüket is figyelembe véve a kölcsön teljes összegére vonatkozóan fennálljon. A magánszemélyek egy része ennek bizonyítására hamis jövedelemigazolásokat szerzett be és nyújtott be a hitelkérelem során - közölte a helyettes szóvivő.
Megjegyezte: az ügyben felmerül a csalás és más bűncselekmények gyanúja is a magánszemélyek és az őket segítők vonatkozásában. A rendőrség vizsgálja az érintett pénzintézetek és a hitelszerződéseknél közreműködő személyek szerepét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


