Állami támogatás, jogosulatlanul: ez Magyarország
Büntetőeljárások a Fészekrakó-program kapcsán Miskolcon
Jelenleg harminc ügyben, egyelőre magánokirat-hamisítás miatt kezdeményezett büntetőeljárást a Miskolci Városi Ügyészség annak kapcsán, hogy átfedéseket találtak a segélyezésben részesülők és a Fészekrakó-programban szereplők között.
2009.01.28 12:18MTIMIndezt Martossy György közölte, a Borsod megyei főügyészség sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
A nyomozás feladata, hogy bizonyítsa a szociális segélyben részesülők adatainak valóságtartalmát, valamint feltárja azt, hogy esetükben a Fészekrakó-program kapcsán sor került-e állami támogatás jogosulatlan igénybevételére - mondta a főügyészségi csoportvezető ügyész.
Tájékoztatása szerint, aki szociális segélyre jogosult, annak nem lehet jövedelme, a Fészekrakó-program segítségével pedig az vásárolhat lakást, akinek munkahelye, jövedelme van és természetesen rendelkezik önerővel. Az ügyész szerint azt is vizsgálni kell, hogy a pénzintézet, amely a Fészekrakó-támogatást folyósítja, megtette-e a szükséges és körültekintő ellenőrzést, mert ott is felmerülhet adott esetben a felelősség kérdése, sőt az adásvételt kötő ügyvédek felelőssége is.
Használt lakás vásárlásakor 12 millió forint, új lakás esetén 15 millió forint is lehet a Fészekrakó-program által biztosított összeg - tette hozzá a szóvivő.
Elmondta: aki csalt az igénylésnél, kétmilliós összegig három, e fölött pedig öt év börtönre is számíthat. Emellett a lakásvásárlási szerződést semmisnek mondják ki, s minden további nélkül kilakoltathatják a csalással lakáshoz jutottakat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


