Huszonhat embert állítottak elő
Ütötték, verték a rendőrautót is a családi balhé résztvevői!
Huszonhat embert állítottak elő a rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Körömről, miután rájuk támadtak a helybeli cigányok, akik a rendőrök megérkezéséig még csupán egymást püfölték egy családok közt kialakult vita miatt.
2009.06.14 09:40HavariaPressSzombaton éjjel riasztották a miskolci rendőröket a Hernád és a Sajó találkozásánál fekvő faluba, ahol az ott élő cigánycsaládok verekedtek össze.
A jelentős csapaterővel kivezényelt rendőrök megjelenésekor az addig egymással elfoglalt cigányok rájuk támadtak.
A további kivezénylésnek köszönhetően jelentőssé váló rendőri túlerőnek végül sikerült rendet teremtenie a településen.
A helyszínről 26 embert állítottak elő a miskolci rendőrkapitányságra, mindannyiuk ellen hivatalos személy ellenen, csoportosan elkövetett erőszak, valamint garázdaság miatt indult eljárás, utóbbi esetben a rendőrségen, míg az előbbiben az ügyészségen.
A csetepaté közben - meg nem erősített információk szerint - többen megsérültek, de azt egyelőre nem tudni, hogy a rendőrök közt is van-e sebesült. Az egyik rendőrautónak is nekitámadtak, szélvédőjét betörték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


