"Túlfűtött hangulat" Tunyogmatolcson
Fokozott rendőri jelenlét verekedések miatt
Verekedések miatt fokozott rendőri jelenlétet rendeltek el Tunyogmatolcson, ahol "túlfűtött hangulat" alakult ki a helyiek között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
2009.05.18 13:08MTIA Fehérgyarmathoz közeli településen szombaton két verekedés is volt, előbb egy férfi három nővel, majd két fiatalember szólalkozott össze, akik valamennyien könnyű sérüléseket szenvedtek az adok-kapokban - mondta Fülöp Gergely szóvivő.
A százados tájékoztatása szerint az első esetben a verekedés kezdeményezésével vádolt férfi ellen, a garázdaság mellett, lőszerrel való visszaélés miatt is büntetőeljárás indult, mert lakásán tizenhat különböző típusú éles lőszert találtak.
A másik verekedés után az egyik 19 éves garázdát őrizetbe is vették, mert ellene több eljárás folyt, illetve folyik erőszakos bűncselekmények miatt. A verekedések miatt kialakult "túlfűtött hangulatra tekintettel" a fehérgyarmati rendőrkapitányság megerősítette a rendőri erőket Tunyogmatolcson, s az állandó járőrözést a helyi polgárőrség is segíti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


