Két fideszes önkormányzati képviselő a sértett
A nyakánál ragadta meg! Kampányoló fideszeseket támadott meg egy őr!
Megtámadtak két fideszes önkormányzati képviselőt az európai parlamenti kampányhoz kapcsolódó szórólapozás közben a főváros XIII. kerületében - közölte a párt sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
2009.04.07 11:00MTIA közlemény szerint egy újlipótvárosi ház biztonsági őre Gubicza Katalint a nyakánál megragadta, és elrángatta a postaládák elől, ahova a szórólapokat szerette volna bedobni.
A másik szórólapozó képviselő Szabó György volt. Gubicza Katalin jól van, és elmondta: kedden feljelentést tesz - áll a közleményben.
Gubicza Katalin önkormányzati képviselő az MTI érdeklődésére elmondta: a XIII. kerületi Radnóti utca és Visegrádi utca kereszteződésében álló társasház biztonsági őre a szórólapok osztása közben minden indok nélkül nyakánál fogva megragadta, és kidobta a lépcsőházból.
Hozzátette: a biztonsági őr csak annyit mondott, hogy hagyják abba a szórólapok bedobálását a postaládákba. A sértett közölte: még intézi a látleletet, és utána feljelentést tesz.
Gubicza Katalin hangsúlyozta: a történtek ellenére folytatja a szórólapok osztását, hiszen, mint mondta, az a legfontosabb, hogy békésen, emberi módon kerüljön sor az európai parlamenti választásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


