Két személy őrizetben
Újabb gyanúsítottak a Cozma-ügyben
Két személyt azzal gyanúsít a rendőrség, hogy segítettek a Marian Cozma meggyilkolásával és két csapattársa súlyos megsebesítésével végződő késelés gyanúsítottjainak szökési kísérletében.
2009.04.06 07:21Népszabadság OnlineErről ír a Népszabadság hétfői számában.
Újabb két személy ellen indult büntetőeljárás a Cozma-ügyben - mondta a lapnak a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Váradi Piroska. Közölte: az elmúlt héten a Cozma-gyilkossággal összefüggésben egy budapesti férfit és egy nőt gyanúsítottak meg bűnpártolással. A bíróság a férfit előzetes letartóztatásba helyezte.
Meg nem erősített információink szerint Raffael, Németh és P. Gábor a Cozma-gyilkosság utáni délelőtt Budapesten találkoztak. Úgy tudjuk - írja a Népszabadság -, hogy ezen a találkozón a bűnpártolással gyanúsított két személy is részt vett, és később ők segítettek a gyanúsítottaknak a külföldre menekülés megszervezésében és végrehajtásában.
A lap információi szerint a bűnpártolással meggyanúsított nő Raffael barátnője, aki a személy ausztriai elfogásakor a kocsit vezette.
Kapcsolódó írások:
- Cozma-ügy: nyár elején lezárhatják a nyomozást
- Már háromszázezernél tart Cozma meze
- Cozma ügy: B. Tamás, se T. Helga nem ismerte a sportolót
- Állami kitüntetés Marian Cozma édesapjának
- Cozma-emlékműre gyűjtenek Veszprémben
- Megkéselt kézilabdások - Elfogták a Cozma-gyilkosság ötödik gyanúsítottját
- ORFK: a lehető leggyorsabban kell kivizsgálni a Cozma-ügyet
- Gyorsított eljárásban adják ki Grazból a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjait
- Különgéppel utazik Marian Cozma temetésére a veszprémi küldöttség
- Videó a kézilabdás utolsó perceiről! Visszavonultatják Marian Cozma mezszámát, elbúcsúztak tőle Veszprémben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


