Erőszak
Felakasztotta magát egy társai által bántalmazott gyerek az ercsi iskolában
Egy Ercsiben tanuló, feltételezhetően iskolai bántalmazásnak kitett gyermek egy fogasra akaszkodva próbált kárt tenni magában, de társai időben közbeléptek, az ügyben fegyelmi és hatósági vizsgálat zajlik.
2026.01.30 21:04ma.huSúlyos incidens történt az Ercsi Eötvös József Általános Iskolában, ahol egy ötödik osztályos tanuló – a beszámolók szerint hosszabb ideje fennálló iskolai bántalmazás közepette – a kapucnijánál fogva felakaszkodott egy fogasra.
A Dunaújvárosi Tankerületi Központ közlése szerint a gyermeket osztálytársai azonnal leszedték, sérülést nem szenvedett, és stabil állapotban kórházba szállították. Az eset kapcsán fegyelmi eljárás indult az érintett tanulók ellen.
A tankerület megerősítette, hogy az intézményben az utóbbi időben több fegyelmi és agresszív cselekmény történt, amelyek kezelésében iskolapszichológus is részt vesz.
Az iskola vezetése biztonságtechnikai kamerarendszer kiépítését kezdeményezte, mivel a problémák meghaladják az intézmény jelenlegi eszköztárát.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


