Bűncselekmény
Bűnügyi felügyeletet rendelt el két diósgyőri futballszurkolóval szemben a bíróság
A vendégcsapat szurkolóit akarták megtámadni egy februári labdarúgó-mérkőzésen a borsodi megyeszékhelyen.
2024.04.26 01:30MTIElrendelte a bűnügyi felügyeletét a Miskolci Járásbíróság annak a két diósgyőri futballszurkolónak, akik a vendégcsapat szurkolóit akarták megtámadni egy februári labdarúgó-mérkőzésen a borsodi megyeszékhelyen.
A Miskolci Törvényszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, a gyanúsítottak, valamint a legalább 50-100 főből álló szurkolói csoport február 24-én a miskolci stadionban megrendezett DVTK - Fehérvár FC mérkőzés lefújását követően előre kitervelten, a rendőrök által kísért, gépjárműveikkel konvojban távozó vendégszurkolók felé támadólag indultak meg.
A fogvédőt, kámzsát, símaszkot és kapucnis pulóvert viselő gyanúsítottak és többi hazai szurkoló sértő és erőszakos rigmusokat kiabáltak a vendégcsapat drukkerei felé - olvasható a közleményben.
Hozzátették, a gyanúsítottak cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének a megállapítására.
A bíróság végzése nem végleges.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06