Bűncselekmény
Másfél milliárd forintnyi adót csalt el egy szójadarával üzletelő banda
A brazil szójadara olasz, szlovén és osztrák cégeken keresztül érkezett Magyarországra, fiktív belföldi cégek beiktatásával.
2024.03.18 10:10MTIÖt embert hallgattak ki gyanúsítottként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi nyomozói, miután a szójadarával üzletelő banda 1,5 milliárdos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek az áfa eltüntetésével.
A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a brazil szójadara olasz, szlovén és osztrák cégeken keresztül érkezett Magyarországra, fiktív belföldi cégek beiktatásával.
Az első magyarországi kereskedők időről-időre cserélődtek, élükön stróman ügyvezetők álltak, míg a társaságok tényleges irányítója valójában egy sárvári férfi volt; ő állapodott meg az eladók és a vevők képviselőivel, valamint az ügyletekben részt vevő cégekről is ő döntött.
Az elkövetőknek az volt a szándéka, hogy a szójadara belföldi értékesítését terhelő általános forgalmi adó megfizetését elkerüljék, így az árut kedvezőbb piaci áron tudták értékesíteni országosan a viszonteladó, állattartó, illetve takarmány-előállító gazdálkodók részére - írták.
A közlemény szerint a bűnbanda ellen az ország több pontján zajló akcióban bevetési járőrök és informatikusok segítették a pénzügyi nyomozók munkáját. A bűnügyi szakterület munkatársai az okozott vagyoni hátrány megtérítésére 1,7 milliárd forintot meghaladó összegben zároltak gépkocsikat, ingatlanokat, illetve követeléseket.
A NAV munkatársai öt embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként költségvetési csalás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetése miatt.
Közülük egy testvérpárt, a sárvári férfit és fivérét őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06