Bűncselekmény
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben
A buszon a vezetőn kívül három utas tartózkodott.
2024.03.05 00:30MTINem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Gubala Ádám Miklós tájékoztatása szerint a férfit azt követően állította bíróság elé gyorsított eljárásban az Egri Járási Ügyészség, hogy járatával januárban a reggeli csúcsforgalom idején az egri autóbuszállomásról ittasan indult el egy 26 kilométerre lévő településre. A buszon a vezetőn kívül három utas tartózkodott. A sofőrt a rendőrök nem sokkal az indulás után, még a városon belül megállították, így derült fény arra, hogy a férfi alkoholt fogyasztott.
A helyettes szóvivő jelezte: az ügyészség a sofőrt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolta, melyet a hétfőn megszületett nem jogerős ítélet is alátámasztott. A sofőrrel szemben a bíróság 1 év szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette és a férfit 4 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 BRFK: tüntetők blokkolják a Szabadság híd forgalmát
- 18:56 A halál torkából jött vissza Ferenc pápa
- 16:11 Népegészségügyi központ: dinamikusan emelkedik a hepatitis A-val fertőzöttek száma
- 14:10 Meteorológia: Hajdúnánáson két nap alatt több eső esett a márciusi átlagos csapadékmennyiségnél
- 12:09 A Duna-völgyi-főcsatornába zuhant egy autó Kunszentmiklós és Kunadacs között
- 10:07 Javul az észak-macedóniai diszkótűz Magyarországon ápolt sérültjeinek állapota
- 8:06 Bővítené a nyugdíjasok áfa-visszatérítésének körét a Mi Hazánk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06