Bűnügy
TEK-esek csaptak le egy balkáni drogbanda fejére Budapesten - videó
A 60 éves albán férfi magyarországi tartózkodási helyét a KR NNI derítette fel, majd a TEK hajtotta végre.
2023.11.15 08:29MTIElfogták Budapest VIII. kerületében egy drogterjesztéssel foglakozó bűnszervezet 60 éves albán vezetőjét - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
A közlemény szerint az albán férfi magyarországi tartózkodási helyét a KR NNI derítette fel, majd az akciót a Terrorelhárítási Központ (TEK) hajtotta végre.
Kifejtették, hogy már évek óta folytattak eljárást egy olyan bűnbandával szemben, amely a gyanú szerint a Balkánról folyamatosan drogot csempészett Magyarországra.
A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt indított nyomozás szerint a 60 éves férfi irányítása alatt a banda tevékenységében - saját fia mellett - számos magyar állampolgár is részt vett.
A Magyarországra hozott drogot különböző albán és koszovói futárok vitték el a magyar dílerekhez, akik aztán értékesítették, majd az ebből befolyt összeget vagy a főnök fia vagy egy velük szoros kapcsolatban álló magyar nő vitte ki rendszeresen Szerbiába - írták.
Egy szállítmánnyal általában mintegy 10 kilogrammnyi kábítószer érkezett Magyarországra, a drog főként kannabisz volt.
Időközben hasonló bűncselekmények elkövetése miatt hét év szabadságvesztésre ítélte a banda vezetőjét a bíróság és nyolc évre kiutasította Magyarországról. A férfi tavaly nyáron szabadult, azóta azonban eltűnt a hatóságok látóköréből; tartózkodási helye ismeretlenné vált mind a magyar, mind a külföldi hatóságok előtt - ismertették.
A KR NNI mellett kereste őt több hatóság is, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van vele szemben, és a szerb rendőrök azért körözik, mert egy náluk folyamatban lévő eljárásban is felmerült, hogy a 60 éves albán férfi egy olyan bűnszervezet tagja, amely Koszovón és Szerbián keresztül az Európai Unió területére heroint, kokaint és kannabiszt csempészett be.
A szerb nyomozókkal való együttműködés során jutottak olyan információkhoz a KR NNI munkatársai, hogy a férfi Magyarországon tartózkodhat, majd több társszerv bevonásával sikerült azonosítani a pontos tartózkodási helyét, és végül - november 10-én - Budapesten fogták el. A nyomozók valamennyi hozzá köthető ingatlanban kutatásokat hajtottak végre, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt - közölték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06