Bűncselekmény
Homokot és kavicsos földet tömtek társai egy fiú szájába egy borsodi iskola udvarán, majdnem belehalt
Az áldozatot kétszer is meg kellett műteni.
2023.10.02 21:30MTIÉletveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú férfi ellen, akik egy társukkal kiskorú fiú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek - tájékoztatta a vádhatóság hétfőn az MTI-t.
A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak és egy gyermekkorú fiú társuk tavaly március végén egy borsodi kistelepülés általános iskolájának udvarán először egy másik kiskorú fiút próbált meg "megfogni és a fűben hempergetni", de az védekezett és elfutott tőlük.
Ezután a sértett kiskorú fiúhoz mentek, kezeit lefogták, majd a földre vitték, és hanyatt fekvő helyzetben tartották. A gyermekkorú fiú füvet, kavicsot és homokot tömött a kiskorú fiú szájába, amit a sértett lenyelt - közölték.
A sértett szégyellte a történteket, így arról sem tanárainak, sem szüleinek nem számolt be. A következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta.
A közlemény szerint a sértett szervezetébe jutott idegen anyag okozta megbetegedés közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, "életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg". A cselekmény, és az azt követő gyógykezelés számára pszichés traumát is okozott.
Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott, egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával - írták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06