Bűncselekmény
Úgy berúgott egy forgalmista, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés
Már a szolgálatba lépése kezdetén italozni kezdett, a magával vitt egy liter vodka elfogyasztása után az esti órákra "szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került".
2023.09.28 17:26MTIVádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Jánky Judit tájékoztatása szerint az 50 éves férfi - aki csaknem 30 éve dolgozik a vasúttársaságnál - tavaly karácsonykor, kora este lépett szolgálatba forgalmi szolgálattevőként a Pacsához közeli vasútállomáson.
A férfi feladata volt a hozzá tartozó szakaszon közlekedő vonatok forgalmának lebonyolítása, szabályozása a környező vasútállomások között. Kezelnie kellett a biztosítóberendezést, vagyis a vasúti jelzőket, amellyel engedélyezni lehet a vonatoknak az érkezést és az indulást.
A vádlott már a szolgálatba lépése kezdetén italozni kezdett, a magával vitt egy liter vodka elfogyasztása után az esti órákra "szolgálatteljesítésre és cselekvésre képtelen állapotba került". Emiatt a menetrend szerint Szombathely és Pécs között közlekedő két személyvonatot nem tudta fogadni, a biztosítóberendezésen nem állított be számukra szabad jelzést, nem adott engedélyt a szerelvények továbbhaladására.
A várakozásra kényszerülő és a fennakadás okát kutató kollégái folyamatos telefonhívásait sem fogadta, ezért a vasutas munkatársai értesítették a rendőrséget. A járőrök az erősen ittas, alvó férfit az állomás forgalmi irodájában találták meg, a rendőri intézkedés közben is újra elaludt.
A vádlottat váltó forgalmista csak mintegy másfél órás késéssel tudta elindítani a várakozó személyvonatokat.
A büntetlen előéletű, a cselekményt beismerő vasutast a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarásával vádolja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06