Erőszak
Elfogták az állami szervnél, vezető beosztásban dolgozó pedofilt
Gyermekpornográfia gyanújával vettek őrizetbe egy férfit.
2023.09.16 19:19MTIKiskorúakról készült pornográf felvételek tartásának gyanúja miatt fogtak el és vettek őrizetbe egy férfit, a Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozza - közölte a vádhatóság szombaton az MTI-vel.
Közleményükben azt írták, a gyanú szerint a korábban egy állami szervnél, vezető beosztásban dolgozó férfi kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételeket tartott a munkahelyi laptopján. A felvételek között volt olyan, amely 12. életévét be nem töltött személyt ábrázolt.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda által elfogott férfi letartóztatására a főügyészség tett indítványt.
"Az öttől tíz évig terjedő büntetési tétel jelentette fenyegetettség, a bűncselekmény jellege és körülményei alapján csak a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható, hogy a férfi ne szökjön meg, ne befolyásolhassa a bizonyítást, illetve ne kövessen el újabb, szándékos bűncselekményt" - tették hozzá.
A letartóztatás elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan vasárnap dönt majd - áll a főügyészség közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:57 Dominik Zsolt: továbbra is a magyar zenére fókuszál a megújult Petőfi rádió
- 12:49 Deloitte: az idén 16 magyar cég kapott Best Managed minősítést
- 12:17 Milák Kristóf a budapesti úszó vk-n tér vissza
- 11:52 Karikó Katalin nyerte az orvosi Nobel-díjat
- 10:48 Szijjártó: adottak az alapok a komoly gazdasági növekedéshez 2024-ben
- 10:45 Ferenc pápa magyar egyházi vezetőket fogadott a Vatikánban
- 10:20 Hornung Ágnes: a kormány szövetséget kötött az idősekkel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06