Bűnügy
Három gyanúsítottja van a brutális szegedi gyilkosságnak
Halálra verték az áldozatot.
2023.05.31 08:45MTIHárom embert gyanúsítanak azzal, hogy halálra verte azt a szegedi férfit, akinek a holttestét vasárnap találták meg - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Saághy Flóra közölte, a megalapozott gyanú szerint szombaton, az éjjeli órákban a gyanúsítottak szóváltás után olyan súlyosan bántalmazták a város egyik erdős területén élő férfit, hogy a sértett belehalt sérüléseibe.
A halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, a büntetőeljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását.
A rendőrök vasárnap délután találták meg az áldozat holttestét Újszegeden, a Csanádi utca végén, az egykori vasútállomás közelében, egy fás, erdős területen. A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi telek közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06