Bűnügy
KNYF: továbbra is bűncselekmény rendőrök felé füstgránátot hajítani
Továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni.
2023.05.30 11:59MTIA Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) keddi közleményében felhívta a "gyülekezési jog keretében demonstráción részt venni szándékozók" figyelmét arra, hogy továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni.
Az ügyészség azt közölte az MTI-vel, hogy a közterületen tartózkodó civilek felé füstgránát "hajigálása" sem tartozik a véleménynyilvánítás szabadsága körébe, hanem garázdaságnak minősül.
"Ezzel ellentétes álláspontot a közelmúltban egyetlen, nem jogerős bírói döntés fogalmazott meg, ami nem egyezik az általános bírósági gyakorlattal, és amellyel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be" - fogalmaztak.
Hangsúlyozták, hogy hivatalos személy elleni erőszakot valósít meg a gyülekezés során tárgyak dobálása a rendőrökre vagy a rendőrök felé, a rendőr megütése, megrúgása, meglökése, különböző tárgyakkal való fenyegetése, más tüntetők szándékos rátolása a rendőrsorfalra, vagyis minden olyan erőszakos vagy fenyegető magatartás, amely a rendőrség feladatának ellátását akadályozza.
Magyarország törvényei mindenki számára biztosítják a békés véleménynyilvánítás szabadságát, a gyülekezési jogot azonban nem lehet bűncselekmény elkövetésére használni - áll az ügyészségi közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06