Bűnügy-lopás
Mintegy tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról
A négy férfi közül az egyik az eltulajdonításban segédkezett, két társa pedig a lopott nyersolajat fűtési célra hazavitte, egyikük pedig testvérének is adott belőle.
2022.11.19 13:03MTIKörülbelül tízezer liter nyersolajat lopott el munkahelyéről, egy baranyai fúrópontról négy férfi - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A rendőrök november 8-án Békés megyében állítottak meg egy autójával közlekedő, utánfutóján több mint kétezer liter nyersolajat szállító 41 éves férfit, aki akkor azt mondta: az olajat két társával a munkahelyéről lopta el.
A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak már több alkalommal, összesen mintegy körülbelül tízezer liter nyersolajat loptak el egy baranyai fúrópontról.
A négy férfi közül az egyik az eltulajdonításban segédkezett, két társa pedig a lopott nyersolajat fűtési célra hazavitte, egyikük pedig testvérének is adott belőle.
A rendőrök a három férfi lakóhelyén megtartott kutatás során az eltulajdonított - két és félmillió forint értékű - nyersolajat csaknem hiánytalanul megtalálták, majd lefoglalták.
A rendőrök a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ők a bűncselekmény elkövetését elismerték, ellenük lopás miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság - közölték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:42 Vádat emeltek egy férfi ellen, aki kiszolgáltatott helyzetű nőket kényszerített prostitúcióra
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06