Bűnügy
Vádat emeltek a férfi ellen, aki megpróbált megerőszakolni egy nőt Szigetszentmiklóson
Követte áldozatát, majd szóba elegyedett vele.
2022.09.30 10:12MTIVádat emeltek egy férfi ellen, aki megtámadott és megpróbált megerőszakolni egy hazafelé tartó nőt januárban Szigetszentmiklóson - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádirata szerint a nő idén január 27-én, sötétedés után Szigetszentmiklós külső részén, egy bányató melletti utcában gyalogolt hazafelé, amikor egy szembejövő férfi visszafordulva követni kezdte, és beszélgetést kezdeményezett vele.
A férfi eleve azzal a céllal közeledett a sértetthez, hogy akár erőszakkal is szexuális kapcsolatot létesítsen vele - írták.
A vádlott behúzta áldozatát egy kerítés nélküli telekre, a földre teperte, lehúzta a nadrágját és megpróbált közösülni vele, de ez a nő védekezése miatt nem sikerült. A támadót végül egy közeledő autó megzavarta, így elengedte a nőt, elvette a földre esett mobiltelefonját és elmenekült.
A rendőrök öt nap alatt elfogták a gyanúsítottat, aki ellen az ügyészség szexuális erőszak kísérlete és kifosztás bűntette miatt emelt vádat - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06