Szörnyű
Felakasztotta magát egy fára egy fiatal férfi Szeged belvárosában
Több mentőegység érkezett a helyszínre.
2022.08.16 11:15ma.huA Szegeder.hu információi szerint egy fiatal férfi felakaszthatta magát a Tisza Lajos körút 39. előtti egyik fára.
A helyszínen hajnali 2 óra körül három mentő- és két rendőrautó tartózkodott. A fáról egy fehér kötél lógott, amellett pedig mentők dolgoztak ekkor.
Az egyik önkormányzati cég munkatársai éppen a helyszínen voltak, és azt mondták, látták, ahogyan a kötélen lóg egy személy, akit a mentők arról levágnak, majd újraélesztését a járdán megkezdik.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Balázs Csaba r. főhadnagy megerősítette a hírt. Mint elmondta, egy főt szállítottak kórházba, és információik szerint haláleset nem történt. Az Országos Mentőszolgálattól Méhes Dóra kommunikációs szervező arról tájékoztatta a Szegedert, hogy az esethez több mentőegységet is riasztottak, a helyszínről pedig egy fiatal férfit újraélesztést követően stabil állapotban szállítottak. a területileg illetékes kórházba.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06