Egy veséje odavan
Elhagyta a kórházat a megkéselt Ivan Pesic is
Elhagyta a veszprémi kórházat pénteken Ivan Pesic, az MKB Veszprém és a horvát válogatott kézilabdázója - tájékoztatta Rácz Jenő, a kórház főigazgatója az MTI-t.
2009.02.20 18:09MTIIvan Pesicnek hétfőn kell még sportorvosi felülvizsgálaton megjelennie, majd haza utazhat a horvát fővárosba, Zágrábba - mondta a főigazgató, hangsúlyozva azt is, hogy a sportoló a hazájában sem szorul már kórházi kezelésre.
Járó betegként kontrollálható - tette hozzá Rácz Jenő. Ivan Pesic február 8-án hajnalban szenvedett életveszélyes sérülést a veszprémi Patrióta bár előtt, ugyanis vesén szúrták, amikor segítségére sietett csapattársának, Marian Cozmának.
A veszprémi csapat 2,12 méter magas román beállósát, akit egy nagyobb társaság megtámadott, halálos mellkasi szúrás érte. Az erősen vérző Ivan Pesicet egyik csapattársa, a szerb Uros Vilovski vitte be a 400 méternyire lévő kórházba, ahol azonnal megműtötték; a sportolónak el kellett távolítani az egyik veséjét.
Súlyos szem- és arcsérülésekkel került kórházba azon a vasárnapi hajnalon Zarkó Sesum is, a veszprémi csapat irányító játékosa, a szerb válogatott tagja. Ő már néhány nappal ezelőtt elhagyhatta a kórházat, s Szerbiában, a vajdasági Palánkán tartózkodik a szüleinél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


