Bűnügy
28 kilogramm kábítószert találtak egy dílerpárosnál - videó
Vádat emeltek ellenük.
2022.06.27 21:30MTIVádat emeltek egy férfi és egy nő ellen, akinél majdnem 28 kilogrammnyi kábítószert találtak - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
A vád szerint a 35 éves férfi és 36 éves élettársa legkésőbb 2019 februárjától 2020 októberében történt elfogásáig különböző kábítószerekkel - marihuánával, amfetaminnal, kokainnal és MDMA-val - kereskedett Budapesten - írta az ügyészség.
A vádlottak 2019 végén bérbe vettek egy XIII. kerületi lakást, ahol a kábítószereket tárolták, hígították, csomagolták és értékesítették.
A nyomozók a dílereket 2020. október 8-án fogták el, majd a lakásban mintegy 24 kilogramm marihuánát, por illetve folyékony formában egy kilogramm amfetamint, továbbá csaknem 1,5 kilogramm MDMA-tartalmú tablettát és több mint egy kilogramm kokaint találtak.
A nyomozók az ingatlanban a kábítószerek előállításához, adagolásához és értékesítéséhez használt eszközöket, egyebek mellett egy fóliázó és egy présgépet is lefoglaltak - tették hozzá.
A vádlottak egy IV. kerületi ingatlant is béreltek, ahol életvitelszerűen éltek. Az elfogásuk napján a nyomozók ott is találtak kábítószereket.
A Fővárosi Főügyészség a dílereket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, mindkettőjükkel szemben fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozza - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Zsolnay-aukciót rendez a Virág Judit Galéria október 18-án
- 22:30 KSH: júliusban 559 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 21:30 Vádat emeltek két fiatalkorú ellen, akik homokot tömtek egy fiú szájába
- 20:02 Vucic a CNN-nek: a szerbek 99%-a úgy gondolja, hogy Koszovó Szerbia
- 16:53 Szerb védelmi miniszter: ha parancsot kap, a szerb hadsereg belép Koszovó területére
- 15:48 Tűz a Debreceni Egyetemen - több száz embernek kellett elhagynia az egyetemi épületet
- 14:33 Mi ölte meg a dinoszauruszokat? Új számítógépes modell válaszol az évszázados kérdésre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06