Bokszerrel sebesítette meg a férfit
Három és fél évet kapott, mert megverte a feltételezett molesztálót
Bokszerrel súlyosan megsebesítette egy lány feltételezett molesztálóját az a kecskeméti férfi, akit életveszélyt okozó testi sértés miatt jogerősen három és fél év börtönbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.
2008.01.24 13:40MTIAz ítélet szerint 2006. november 10-én egy kecskeméti férfival közölte lánya, hogy ismeretlen személyek agresszíven léptek fel vele szemben a hajnali órákban, molesztálták. Az apa elhatározta, kideríti az ismeretlenek kilétét, s a történtek miatt szóban felelősségre vonja őket. Az információk alapján az egyik keresett személy nyomára bukkant, s elhívta egy kecskeméti diszkóba. Egyúttal arról is intézkedett, hogy a találkozón több, személyi védelemben jártas férfi is jelen legyen, ha a férfi agresszíven lépne fel.
A védelemre fölkért személyek között volt a biztonsági őrként dolgozó Máté Lajos vádlott is. November 11-én 23 órakor a vádlott és még hat személy megjelent a diszkóban, ahova később megérkezett az ügy sértettje, a feltételezett molesztáló is. Az időközben már erősen leittasodott sértett ismeretlen okból a társaságból a pultnál álló egyik férfihoz lépett, és szóváltásba keveredett vele. Ezt követően egy zsebkést vett elő, s azzal fenyegető, kaszáló mozdulatokat tett. Dulakodás alakult ki, mindketten a földre kerültek.
Látva a történteket, az addig egy asztalnál ülő, segítségül hívott személyek megindultak a dulakodás helyszínére, ahol a sértett éppen megpróbált felállni. Ekkor a vádlott egy bokszert húzott a kezére, és több ütést mért a védekezésre képtelen sértett fejére, melyek közül három eltalálta a sértett fejtetőjét, tarkóját és a halántékát. A vádlottat végül ketten húzták el a sértettől.
A sértettet a helyszínről egy mentő szállította el, két nap múlva a megyei kórházban életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A bántalmazás következtében a férfinél maradandó testi fogyatékosság, beszédzavar alakult ki. E fogyatékosság a szakértői vélemény szerint 30 százalékos munkaképesség-csökkenést jelent.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


