Újraindult a metróközlekedés
Ember a metróalagútban: leállították a szerelvényeket
Nem jár a 3-as (kék) metró kedden délután negyed öttől a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között, mert két ember beugrott a vágányra és gyalog indultak el a Nagyvárad térről a következő állomásra - közölte Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.
2009.02.10 18:54MTIA fődiszpécser elmondta, hogy jelenleg a BKV alkalmazottai keresik a két embert, s a vágányokat áramtalanították. A két ember valószínűleg már nem tartózkodik a vágányokon, mert a Határ út és a Kőbánya-Kispest között már nyitott a pályaszakasz, így könnyedén eltűnhettek szem elől - tette hozzá.
Fehérvári Tibor ugyanakkor közölte: a vágányzárat csak akkor oldják fel, ha meggyőződtek arról, hogy senki sem tartózkodik a metróalagútban.
Újraindult a metróközlekedés kedd délután Budapesten a hármas (kék) vonalon - tájékoztatta az MTI-t a BKV fődiszpécsere. A Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között azért szünetelt a metróforgalom, mert két ember bement az alagútba a Határ útnál és gyalogosan indult el a végállomás felé.
Emiatt a szakaszt áramtalanítani kellett. Fehérvári Tibor elmondása szerint az alagutat átvizsgálták, a két férfit ugyan nem találták meg, de a Határ úti megállótól nem messze a vágányok mellett - ahol a felszínen közlekedik a szerelvény - felfedezték lábnyomaikat a hóban.
Kapcsolódó írások:
- Gránátot találtak a Fővám téri metróépítkezésen
- Bemutatták az új metrókocsikat
- Megérkeztek az első Alstom metrókocsik
- Megérkezett két új metrókocsi, hamarosan kezdődik a tesztelés
- Február végén állítólag a Szent Gellért téri megállónál a mi legdrágább metróalagutunk
- Újabb akadály: nem tudják, hol teszteljék a 4-es metrót
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


