170 új szerelvény!
Bemutatták az új metrókocsikat
Már az idén forgalomba állhatnak a 2-es metró vonalán az Alstom által gyártott új metrókocsik, amelyeket hétfőn mutattak be Budapesten. Demszky Gábor főpolgármester elmondta, hogy 2010 végéig az Alstom Transport összesen 170 metrókocsit szállít Budapestre
2009.02.09 14:09MTIA 2-es metró vonalán közlekedik majd 22, egyenként 5 kocsiból álló szerelvény. A többi kocsi a 4-es metró vonalán jár, ahol a szerelvények négy kocsiból állnak majd. A 2-es vonalán közlekedő szerelvény kétszer olyan hosszú, mint egy Combino villamos, azaz pontosan 100 méter és ezer ember befogadására képes. Az utastér egybenyitott, a kocsik légkondicionáltak.
A metró energiatakarékos, mert fékezésénél áramot táplál vissza - részletezte a főpolgármester. Mint Demszky Gábor elmondta, a 4-es metró vonalán automata vezérlésűek lesznek a kocsik, míg a 2-esen - csakúgy mint eddig - vezető fogja azokat irányítani.
A 4-es (zöld) vonalon közlekedő szerelvények 80 kilométeres óránkénti sebességgel tudnak majd haladni, a 2-es szerelvényeinek legnagyobb sebessége 70 kilométer lesz óránként. A főpolgármester megjegyezte, hogy továbbra is tartanak a tárgyalások a BKV és a gyártó cég között, mert az összesen 65 milliárd forintért vásárolt 37 metrószerelvényből a 2-es metróra szánt 22 járművet 2008 májusától kellett volna leszállítani. Az Alstom azonban tavaly júliusban jelezte, hogy az előzetes típusengedély késedelmes beszerzése miatt hónapokat csúszik a szállítás.
A "piros metró" vonalára szánt szerelvények típusengedélyét még nem adták ki a hatóságok - tette hozzá a főpolgármester.
A Metropolis típusú metrókocsik a cég lengyelországi, katowicei gyárából érkeztek Budapestre egy speciális szállítójárművön. Az új metrókocsikat Franciaországban tervezték, a főbb részegységeit is ott gyártják, a kocsiszekrények elkészítését és összeszerelését viszont az Alstom katowicei gyárában végzik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


