Erőszak
Hiába ítélték el, szabadulása után újra lecsapott kislányára a pedofil apa
Több mint tizenhárom év fegyház a visszaesőnek.
2021.04.21 11:31MTIHelybenhagyta a másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely 13 év hat hónap fegyházbüntetéssel sújtott egy férfit a kislánya ellen visszaesőként elkövetett szexuális erőszak miatt - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Azt írták: a Fővárosi Főügyészség 2020 nyarán emelt vádat a középkorú férfi ellen szexuális erőszak bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.
A vádlottat a kislánya ellen 2014-2015-ben elkövetett szexuális erőszak miatt 2017-ben jogerősen 6 év szabadságvesztésre ítélték. Miután 2019 nyarán feltételes szabadságra bocsátották, felvette volt élettársával és kislányával a kapcsolatot, annak ellenére, hogy a bíróság megszüntette a szülői felügyeleti jogát. 2019 decemberében volt élettársa nevében fogorvosi kezelésre hivatkozó hamis igazolást készített, azt felhasználva a kislányát az iskolából elhozta, lakásába vitte, ahol az akkor 8 éves gyerekkel szexuális cselekményt végzett.
A Fővárosi Törvényszék 2021 januárjában kihirdetett ítéletével a különös visszaeső vádlottat bűnösnek mondta ki 12. életévet be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt, és a férfit 13 év és 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte. A vádlottat véglegesen eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától és tevékenység végzésétől, amelyben 18 év alatti személy nevelését, felügyeletét, gyógykezelését végezné.
Az elsőfokú bíróság kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.
Az ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a határozat helybenhagyását kezdeményezte.
A Fővárosi Ítélőtábla 2021. március végén hozott végzésével helybenhagyta a vádlottra kiszabott büntetést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06