Bűnügy
Szándékosan elgázolt egy rendőrt egy bosnyák férfi Sopronban
Ausztriába menekült, elfogták.
2020.11.26 15:29MTILetartóztattak egy Ausztriában élő bosnyák férfit, aki idén augusztusban személyautójával szándékosan elütött egy rendőrt Sopronban - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz a 42 éves férfi ellen.
A gyanú szerint a bosnyák férfi idén augusztusban Sopronban haladt osztrák rendszámú autójával, amikor a rendőrök ellenőrzésre megállították. Miután vizsgálata során az alkoholszonda ittasságot jelzett, a sofőr elhajtott a helyszínről. A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzést használva üldözőbe vették, majd rádión segítséget kértek kollégáiktól, így két autóval próbálták megállítani.
A férfi nagy sebességgel haladt a gépkocsival, többször a záróvonalat is átlépve erőteljesen fékezett, majd hirtelen gyorsított. Egyszer a mellette haladó rendőrautó felé kormányozta autóját, és nekiütközött. Végül egy közlekedési lámpa tilos jelzése ellenére behajtott egy kereszteződésbe, ahol egy taxi állta útját, majd a rendőrautók közrefogták.
Két rendőr gyalogosan közelítette meg az autót, a sofőr ekkor nekitolatott az egyik rendőrautónak, majd nagy sebességgel elindult előre és közben szándékosan elütötte a járműve elé álló rendőrt. A bosnyák férfi Ausztriába menekült.
A magyar nyomozók értesítése alapján az osztrák rendőrök elfogták és előállították a férfit, aki szabadon engedése után ismeretlen helyre ment. Elfogatóparancs alapján november 23-án a Sopront Ágfalvával összekötő úton fogták el.
Az ügyészség a férfit közúti veszélyeztetés, hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A férfi beismerő vallomást tett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


