Sem erőszakra, sem közösülésre nem került sor
Szegedi erőszak: az igazgató szerint a fiúk is áldozatok
Nemcsak a kislányt, hanem a vele erőszakoskodó fiúkat is áldozatnak tartja annak a szegedi iskolának az igazgatója, amelynek néhány kisdiákja ellen korábban erőszakos közösülés miatt vizsgálódott a rendőrség.
2009.01.27 14:41MTISzabó Lászlóné kedden az MTI-nek elmondta: az eset csaknem három hónapja, november első hetében egy, az iskolához közeli játszótéren, napközis foglalkozás alatt történt. A kisfiúk - akik közül nyolcéves volt a legfiatalabb - és a kislány bebújtak egy csúszda alatti házikóba. Azt, hogy ott mit csináltak, pontosan nem lehet tudni, de a szó "hétköznapi értelmében" sem erőszakra, sem közösülésre nem került sor - jelentette ki.
A diákok nem maradtak felügyelet nélkül, a mintegy kéttucat gyerekre vigyázó napközis tanár végig a játszótéren volt. A gyerekek azonban őrszemet állítottak, és amikor a tanár odaért hozzájuk, már mindannyian felöltöztek. Arra a kérdésre, hogy mit csinálnak, azt válaszolták, beszélgetnek.
A történteket maguk a fiúk mondták el néhány nappal később a saját tanítójuknak - mondta az igazgató. Hozzátette: az esetet azonnal kivizsgálták, a gyerekeket később pszichológusok kérdezték ki. A fiúk igazgatói intőt kaptak, ők a mai napig az iskola tanulói. A kislányt és lánytestvérét édesanyjuk egy héttel később másik intézménybe íratta, bátyjai azonban az iskolában maradtak - közölte.
Szabó Lászlóné szerint az esetet a gyerekek érdekében belső ügyként kezelték, megpróbálták elkerülni, hogy a történtek maradandó lelki károsodást okozzanak a diákoknak.
Az igazgató szerint a történtekért elsősorban a felnőtt társadalom a felelős, hiszen a gyerekek valamilyen mintát követtek, és a nagy nyilvánosság is ártott nekik. Mindezek miatt ő az erőszakoskodó fiúkat is áldozatoknak tartja. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban közölte, hogy a szegedi rendőrkapitányság az elmúlt év őszén büntetőeljárást indított egy általános iskolában történt erőszakos közösülés ügyében. A körülmények felderítése után az eljárást lezárták, mivel valamennyi gyanúsított gyermekkorú volt. Az ügy iratait a rendőrség átadta a gyámhatóságnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


