Bűnügy

Nagyszabású drogellenes akció Pécsen - videók

Közel 200 rendőr 13 helyszínen, egyidőben csapott le egy új pszichoaktív anyagot terjesztő hálózat tagjaira Pécsett.

2020.08.27 13:39ma.hu

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

A nyomozók széleskörű felderítést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, elfogásuk érdekében összehangolt akciót szerveztek. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a Tolna és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak, a Készenléti Rendőrség Bevetési Támogató Osztályának, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek bevonásával 2020. augusztus 26-án összehangolt rendőri akciót tartottak Pécs több pontján.

A rendőrök a végrehajtott intézkedések során összesen 23 főt állítottak elő a rendőr-főkapitányságra. Az egyidőben, összesen 13 helyszínen megtartott kutatás eredményeként tudatmódosítószer gyanúját keltő anyagokat, valamint ezek előállítására alkalmas eszközöket találtak és foglaltak le.

Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, mobiltelefonokat, illetve egyéb tárgyakat is lefoglaltak.

A rendőrök az előállított személyek közül 12 főt kihallgattak gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.