Bűnügy
Késsel rabolt ki egy kisfiút egy férfi Jánoshalmán
A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki késsel fenyegetőzve vette el egy gyermek kerékpárját.
2020.02.11 12:17ma.huRablásról érkezett bejelentés 2020. február 10-én kora este a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra.
A feljelentő – egy 51 éves asszony – elmondta, hogy rövid időre beszaladt egy jánoshalmi boltba, fia pedig az üzlet előtt kerékpárjaikra vigyázott. A közelben többen várakoztak, köztük egy idősebb férfi. Amikor a nő kiment a boltból, az ismeretlen odalépett a kisfiúhoz, megfogta a kerékpárját, és egy késsel a kezében azt mondta, hogy elviszi a kétkerekűt. A rémült gyermek – édesanyja felszólítására – átadta a biciklit, amellyel a rabló elhajtott.
Az áldozat és a szemtanúk leírása alapján a rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves jánoshalmi férfit, és tőle a kerékpárt is lefoglalták.
A kiskunhalasi nyomozók az eset körülményeit a gyanúsított őrizetbe vétele mellett vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


