Bűncselekmény
Távirányítóval 'pörgette' a taxiórát a sofőr, elfogták
Az erzsébetvárosi rendőrök ebben a hónapban már a második alkalommal fogtak el hasonló módszert alkalmazó csalót.
2020.02.05 11:06MTI
police.hu
Távirányítóval "pörgette" a taxiórát az a sofőr, akit az erzsébetvárosi rendőrök állítottak elő - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.
A közlemény szerint a Wesselényi utcában igazoltatták az 50 éves gyáli taxisofőrt, ekkor derült ki, hogy az engedélyét visszavonták.
A gépkocsit is átvizsgálták, és a műszerfalon, a taxióra felett egy távirányítót találtak. Kiderült, hogy azzal a bekapcsolt taxiórán megjelenő fuvardíj összegét lehetett növelni.
A rendőrök a férfit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a kerületi rendőrkapitányságra, a gépkocsit pedig lefoglalták és elszállították. A taxis ellen végül információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt indítottak büntetőeljárást.
Közölték azt is, az erzsébetvárosi rendőrök ebben a hónapban már a második alkalommal fogtak el hasonló módszert alkalmazó csalót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


